Sláger TV

2014. Szeptember 1-én, 5 évvel az indulás után arculatot váltott a Nóta TV és Sláger TV néven folytatja sikeres útját! Változott a csatorna neve és arculata színesebb látványosabb és fiatalosabb lett.
A Sláger TV - nemcsak új névvel és arculattal, de megújuló programkínálattal várja nézőit. Igazi sztárok és valódi slágerek fiataloknak, idősebbeknek, folyamatosan növelni a 18-59-es célcsoport számára szóló szórakoztató műsorok arányát, ez a televízió célkitűzése. Nemcsak az arculatban, és a műsorokban, de a televízió terjesztésében is komoly előrelépések történtek, az eddigi terjesztési partnerek mellet a Magyar Telekom és a Mindig TV segítségével hazánkban és a környező országokban már 8 millió nézőhöz jut el a Sláger TV.
A technikai feltételek is változtak, az új 16:9-es képarány még jobb képminőséget biztosít a csatornának. Az adásminőség javítását célozza az is, hogy a kizárólag a Sláger TV számára készülő 80 óra havi új műsor már HD-ben készül a televízió stúdiójában.
A műsorújdonságok közül ki kell emelnünk Bangó Margit, Kossuth-díjas énekesnő műsorát: "Halk zene szól az éjszakában" címmel, ahol a művésznő meghívott vendégeivel duetteket énekel, "Sláger híradó", ahol végre "valódi" híreket hallhatunk a művészvilág kiemelkedő személyiségeiről heti rendszerességgel. "Utcazenész", Torres Dani és Leó sztárvendégekkel járják az utcákat, rögtönzött koncertet adva. "Nektek írom a dalt" portréműsor, melynek minden adásában egy dalszerző, vagy szövegíró kerül bemutatásra, aki ismert slágereket írt és ezzel nagyban hozzájárult számos előadó sikeréhez. "SlágerBest of" Zoltán Erika műsorvezetésével a legkedveltebb slágereket mutatja be hazánkból és külföldről egyaránt. "First Party Show" a pécsi First Party Band rendszeresen jelentkeznek saját show műsorukkal melyben elbűvölő énekesnőik éneklik majd a legnagyobb slágereket csak a Sláger Tv-n!

A csatorna terjesztésérol tájékoztatást kaphat az info@tematicmediagroup.com címen, vagy a helyi kábeltelevízió üzemeltetojétol. Amennyiben többet szeretne megtudni, kérjük, forduljon bizalommal munkatársainkhoz.

Műsoraink

További csatornáink